Milyen személyes adatokat gyűjtünk? 

Azért gyűjtjük a Személyes Adatokat, hogy hatékonyan tudjunk működni, és Önnek a lehető legjobb szolgáltatásokat és felhasználói élményt nyújthassuk, a gyűjtésnél azonban csak a szolgáltatásnyújtáshoz legszükségesebb mértékre szorítkozunk. Felhasználjuk különösen a következőket:

 

  • Versenyek, érdeklődések és hűségkártya-programok adatai – ahhoz, hogy versenyeken vagy nyereményjátékokon elindulhasson, érdeklődhessen vagy hűségkártya-programokban részt vehessen, Önnek meg kell adnia a teljes nevét és az e-mail címét. Arra is felkérhetjük, hogy adja meg a levelezési címét, telefonszámát, életkorát, lakhelyét, családi összetételét, hátterét, érdeklődési körét, közösségi médiára vonatkozó adatait, profiljait és kapcsolattartási információit, illetve a termékeink használatával kapcsolatos információkat. Kifejezetten a hűségkártya-programok vonatkozásában feldolgozhatunk továbbá vállalati információkat (pl. piaci szegmens vagy megcélzott vevőkör) és azt is, hogy Ön mely országból fejti ki a tevékenységét. Ön saját magától is megadhat egyéb szűk körű információkat, amikor érdeklődik. Ha versenyeken vagy nyereményjátékokon vesz részt, a részvételről fényképet vagy leírást is kérhetünk Öntől. Bizonyos esetekben azért, hogy mérni tudjuk marketingkezdeményezéseinket, a vásárlások gyakoriságára vonatkozó információkat is gyűjthetünk, de mindig csak névtelenül és összesítve.
     
  • Webhely-információk – amikor Ön felkeresi a webhelyünket (vagy a különleges célú portálokat), automatikusan gyűjtjük az Ön számítógépének internet protokoll (IP) címét és a számítógépére és a weboldal használatára vonatkozó egyéb technikai információkat, úgymint az Ön böngészőjének típusa és verziója, időzóna-beállításai, illetve operációs rendszere és platformja. Amikor széles körű piackutatást végzünk, azt is gyűjthetjük, hogy a McCain webhelyén milyen oldalakat nyitott meg; milyen hivatkozásokra kattintott rá; milyen helyeket keresett fel, mielőtt a McCain webhelyére ellátogatott; a McCaintől kapott e-mailek közül melyiket nyitotta meg, továbbította vagy melyiken keresztül jutott el a McCain webhelyére stb. A webhelyünkön cookie-kat is alkalmazunk, további információkat lásd később a Szabályzat Cookie-k és egyéb technológiák című részében, vagy olvassa el Globális Cookie Szabályzatunkat.
     
  • Portálelőfizetői információk – ha Ön úgy dönt, hogy felkeresi, vagy felkérjük, hogy keresse fel a McCain különleges célú portálját, például egyes beszállítóknak szóló portált, meg kell adnia a teljes nevét, levelezési címét és e-mail címét. Arra is felkérhetjük, hogy a különleges célú portál jellegére vonatkozó konkrét információkat adjon meg, például nem valós idejű geolokációs adatokat, a beszállítói minőségre vonatkozó eredményeket és statisztikákat, fényképeket és videókat, illetve véleményeket. Néhány kivételes esetben arra is felkérhetjük, hogy adja meg társadalombiztosítási azonosító jelét, adóazonosító számát és hasonló adatait.
     
  • Jelszavak – amikor a McCain valamelyik webhelyén vagy portálján online fiókot hoz lére, adott esetben feldolgozzuk a jelszavát, egyes esetekben pedig feldolgozzuk a jelszó-emlékeztetőjét és a válaszát is.
     
  • CCTV-felvételek – amikor Ön belép a gyártólétesítményeinkbe és a munkaterületeinkre, az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően feldolgozhatjuk az általunk alkalmazott CCTV-megfigyelőrendszerben Önre vonatkozóan megszerezhető felvételeket.
     
  • Közösségimédia-fiókokból összegyűjtött információk – amikor Ön a közösségimédia-fiókjain keresztül érintkezik, gyűjthetjük az Ön e-mail címét, Twitter-leíróját, a Facebook-profilján megjelenő kapcsolattartási adatait stb.
     
  • K+F- és piackutatási információk – amikor a termékeink otthoni vagy kereskedelmi célú felhasználását vizsgáljuk, feldolgozhatjuk az Ön nevét, címét, telefonszámát, fizetési kategóriáját, iskolai végzettségét, munkaadóját, üzleti ügyekről vagy termékekről alkotott véleményét, gyermekeinek számát, az összes kutatási téma és résztvevő családtag videóra vett képét, adott esetben pedig hazai helyzetüket. Amikor kiskereskedelmi vagy online piackutatásaink során feldolgozzuk az Ön visszajelzéseit, feldolgozhatjuk az Ön kapcsolattartási adatait.
     
  • Agrárinformációk – termelői kapcsolataink szervezése céljából feldolgozunk bizonyos Személyes Adatokat, például neveket, kapcsolattartási adatokat, esetleg a termelő családjára vonatkozó információkat vagy a születésnapját, számlázási adatait, termésstatisztikáit, járművek, lakások és egyének fényképeit stb. A termelőink földjeinek feltérképezése céljából GPS-koordinátákat is gyűjthetünk. Ha jogi kötelezettségeink teljesítéséhez szükséges, nemzeti nyilvántartási számokat vagy társadalombiztosítási azonosító jeleket is gyűjthetünk. A termelőkkel vagy beszállítókkal megkötött szerződéseink további részletekről rendelkezhetnek.
     
  • Látogatói információk – amikor Ön belép az épületünkbe, biztonsági okokból gyűjthetjük az Ön nevét, kapcsolattartási adatait, gépkocsijának rendszámát, személyi azonosítóját stb. Arra is felkérhetjük, hogy élelmiszerbiztonsági okokból az Ön egészségére vonatkozó információkat közöljön velünk (ideértve a nyílt sebekre, influenzára stb. vonatkozó információkat).
     
  • Fényképek és videók – amikor Ön belső vagy külső rendezvényeinken, (kormánytisztviselőkkel, ügyfelekkel stb. tartott) értekezleteinken, konferenciákon stb. vesz részt, csoportos vagy egyéni/portré jellegű fényképeket vagy videofelvételeket készíthetünk Önről. Gyűjthetjük továbbá néhány Személyes Adatát, így például az Ön nevét, e-mail címét vagy foglalkozási adatait. Ha Ön kormánytisztviselő, a politikai véleményére utaló adatokat is feldolgozhatjuk.
     
  • Munkaerő-felvételhez szükséges tanulmányi/szakmai önéletrajz és vonatkozó információk – felvételi célból gyűjtjük a tanulmányi/szakmai önéletrajzát és az Önre vonatkozó egyéb információkat (például a fényképét a nyelvtudását, képzési iratait stb.) függetlenül attól, hogy (munkavállalóként, független vállalkozóként, önkéntesként, képviselőként vagy szerződéses dolgozóként) állandó vagy ideiglenes munkára jelentkezik. A felvételi folyamat keretében pszichometriai tesztek kitöltésére is felkérhetjük, és a munkahely szempontjából lényeges személyiségjegyeire vonatkozó információkat gyűjthetünk. Ha a tanulmányi/szakmai önéletrajza hiányos vagy pontatlan, felkérhetjük Önt, hogy előző iskoláira és munkahelyeire, a címére, a kapcsolattartási adataira, a bizonyítványaira, a gépjárművezetői engedélyére, a nemére stb. vonatkozóan további információkat bocsásson rendelkezésünkre. Arra is felkérhetjük, hogy adja meg a banki adatait és hitelkártya-számát arra az esetre, ha az interjún való megjelenéssel kapcsolatban esetlegesen felmerülő utazási vagy szállásköltségét vissza kellene fizetnünk. Egyes joghatóságokban elkérhetjük az útlevélszámát, a személyazonosító igazolványát vagy a bűnügyi nyilvántartásból bizonyos kivonatokat, ha és amennyiben a vonatkozó jogszabályok megengedik. Az interjú során arra kérhetjük, hogy tájékoztasson bennünket a hobbijáról, az egyéni érdeklődési köréről, családi összetételéről, fizetéssel kapcsolatos elvárásairól, járművezetési tapasztalatáról stb. A McCainnél értékeljük a munkahelyi sokszínűséget. Ennek megfelelően – kizárólag a munkahelyi sokszínűség további ösztönzése érdekében – korlátozott mértékben gyűjthetjük az Ön sokoldalúságának ismérveit is. Nem fogunk olyan információkat kérni, amelyeket a vonatkozó jogszabályok értelmében nem kérhetünk Öntől. Ha alkalmazzuk Önt, a McCain Munkavállalói Adatvédelmi Szabályzat írja le, hogy a munkahelyi környezetben hogyan kezeljük az Ön Személyes Adatait.
     
  • Beszerzésre és vásárlásra vonatkozó információk – amikor Ön külső vállalkozóként szolgáltatásokat nyújt nekünk (pl. karbantartási szolgáltatásokat, informatikai szolgáltatásokat, tanácsadói szolgáltatásokat), vagy termékeket ad el nekünk, gyűjtjük a szolgáltatások nyújtásához vagy a termékek szállításához (és az esetleges kapcsolódó számlák kifizetéséhez) szükséges Személyes Adatokat. Ilyen Személyes Adatok közé tartoznak például az Ön kapcsolattartási adatai, pénzügyi adatai, elszámolási és számlázási információi, hitelvizsgálati információi, az Ön munkatársainak Személyes Adatai, bizonyítványai, gépjárművezetői engedélye, gépkocsijának rendszáma, biztonsági nyilvántartásai, stb. Az adott beszállítóval, szolgáltatóval vagy vállalkozóval megkötött szerződéseink további részletekről rendelkezhetnek.
     
  • B2B-vevőink képviselőire vonatkozó információk – vevő- és értékesítési kapcsolataink szervezése és fejlesztése céljából bizonyos Személyes Adatokat gyűjthetünk leendő, meglévő és volt B2B-vevőink képviselőire vonatkozóan. Ilyen például a nevük, címük, kapcsolattartási adataik, munkahelyi feladataik, születésnapjuk, családi összetételük, egyéni érdeklődési körük és szabadságtervük. Annak érdekében, hogy eleget tudjunk tenni számlázási és elszámolási kötelezettségeinknek, bizonyos Személyes Adatokat gyűjthetünk meglévő és volt B2B-vevőink képviselőire vonatkozóan. Ilyen például a nevük, címük, kapcsolattartási adataik, munkahelyi feladataik, bankszámlaszámaik és számlázási adataik, adóazonosító számaik stb. 
     
  • A termékeink egyéni fogyasztóira vonatkozó információk – gyűjthetjük például az Ön nevét, telefonszámát, e-mail címét, lakcímét, mobiltelefonszámát, választott nyelvét, illetve az Ön által fogyasztott vagy az Ön számára érdekes McCain termékeket.
     
  • Online jelenlétünk révén a felhasználóink által előállított tartalmak – ha a McCain webhelyének valamely hírcsatornáján vagy oldalán vagy a McCain tulajdonában lévő valamely közösségimédia-fiók hírcsatornáján vagy oldalán Ön bármilyen anyagot (pl. képet, videót stb.) vagy egyéb információt (pl. hozzászólást) közzétesz, az alábbiakban felsorolt célból gyűjthetjük az ezekben az anyagokban vagy információkban található (vagy velük kapcsolatos) Személyes Adatokat.
     
  • Feltalálókra vonatkozó információk – amikor a McCain valamilyen szabadalmat vagy hasonló szellemi tulajdonjogot levédet, gyűjtjük azon személyek nevét, címét, kapcsolattartási adatait és teljes önéletrajzát, akik a McCain szellemi tulajdonát feltalálták vagy kifejlesztették. Feldolgozzuk továbbá a Személyes Adatokat bizonyos dokumentációk (úgymint nyilatkozatok) elkészítése és benyújtása céljából, amelyek az adott személyekre vonatkozóan további Személyes Adatokat is tartalmazhatnak.
     
  • Azonosító információk – amikor Ön az általunk felhasznált Személyes Adatok vonatkozásában él a jogaival, az Ön személyazonosságának ellenőrzése érdekében egyes esetekben elkérhetjük a személyazonosító igazolványának vagy a személyazonosságát igazoló egyéb okmánynak (pl. vezetői engedélyének) másolatát.


 

Miért használjuk fel az Ön személyes adatait?

Az Ön Személyes Adatait az alábbiakban felsorolt célokra használjuk fel:
 

  • Versenyek, érdeklődések és hűségkártya-programok adatai az Ön érdeklődéseivel vagy versenyeken vagy nyereményjátékokon való részvételével kapcsolatos érintkezéshez, az Ön hűségkártya-programjának bonyolításához, a szolgáltatásaink személyre szabásához, ügyfélszolgálat biztosításához, illetve az általunk biztosított ügyfélszolgálat nyomon követéséhez. Bizonyos esetekben az Ön Személyes Adatai közül néhányat felhasználhatunk külső tájékoztatás, például egy verseny nyertesére vonatkozó sajtóközlemény kiadása céljából.
     
  • Webhely-információk az Ön esetleges részvételével zajló versenyek és nyereményjátékok és az Ön érdeklődéseinek nyomon követéséhez és lebonyolításához; webhelyünkön az irányzatok, a használat és a felhasználói tevékenységek elemzéséhez és a technológiai kompatibilitás biztosításához; a felhasználóink érdeklődési körének és beállításainak legjobban megfelelő webhelyek készítésének támogatásához; az Önt esetlegesen különösen érdeklő termékek, honlapjellemzők, receptek, hirdetések és egyéb ajánlatok feltérképezésének támogatásához (például egy széles körű piackutatás keretében). A webhely-információkat felhasználjuk továbbá a webhelyünk biztonságának ellenőrzéséhez és szabályozásához, illetve az internetbiztonsági események megelőzéséhez. A webhely-információkat felhasználhatjuk továbbá a webhely használatával kapcsolatos visszajelzések gyűjtéséhez, az online látogatók informatikai támogatásának biztosításához, illetve marketingakcióink sikerének méréséhez.
     
  • Portálelőfizetői információk a konkrét kapcsolatok bonyolításához, szerződéses kötelezettségek teljesítéséhez, minőséggel kapcsolatos ügyek intézéséhez, üzlettervezés és -fejlesztés támogatásához, beszállítók vagy a portál egyéb előfizetőinek támogatásához céljaik elérésében, illetve ösztönző programok bonyolításához. Egyes kivételes esetekben ugyancsak felhasználhatjuk a Személyes Adatokat az elszámolás és számlázás megkönnyítéséhez vagy a termékek nyomonkövethetőségének vagy a felügyeleti előírások vagy szerződéses követelmények betartása céljából. 
     
  • Jelszavak és jelszó-emlékeztető kérdések és válaszok az Ön biztonságos online regisztrációjához, illetve a regisztráció támogatásához, ha esetleg elfelejti a jelszavát. Minden fiókhoz válasszon egyedi jelszót, a jelszó-emlékeztetőhöz pedig ne használjon érzékeny információkat vagy pénzügyi információkat (pl. a bankszámlájának hitelesítő adatait).
     
  • CCTV-felvételek a munkatársaink, látogatóink, termékeink és folyamataink számára védett és biztonságos környezet fenntartásához. A CCTV-megfigyelőrendszerekre vonatkozó további információkért kérje el CCTV-felügyeleti Szabályzatunkat.
     
  • Közösségimédia-fiókokból összegyűjtött információk közösségimédia-fiókján keresztül az Ön megkereséséhez, az Ön érdeklődéseinek megválaszolásához, illetve a vevőinkhez való erősebb kötődéshez.
     
  • K+F- és piackutatási információk piackutatások végzéséhez, a termékeink és szolgáltatásaink javításához, K+F célokhoz és az üzletmenet és a vevőink vagy szolgáltatóink választásainak tanulmányozásához és jobb megértéséhez.
     
  • Agrárinformációk kereslettervezéshez és a termékeink és szolgáltatásaink javításához, rendelések feldolgozásához és teljesítéséhez (ideértve az áruk feladását és terjesztését), a számlák kifizetéséhez, illetve általában a termelői kapcsolataink szervezéséhez.
     
  • Látogatói információk az épületbiztonsági kötelezettségek teljesítéséhez, a telephelyünkre belépő emberek azonosításához, illetve élelmiszerbiztonsági célokhoz.
     
  • Fényképek és videók a webhelyünkön, a közösségimédia-fiókjainkon keresztül, sajtóközleményekben és egyéb vállalati tájékoztató és marketinganyagokban a rendezvényeinkről, értekezleteinkről, konferenciáinkról stb. szóló tájékoztatáshoz. Bizonyos esetekben arra kérhetjük, hogy adja meg nekünk az e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a fényképeket és videókat; az Ön foglalkozására vonatkozó információkat gyűjthetünk, hogy a termékeinkkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatban megkereshessük Önt; vagy ha Ön kormánytisztviselő, vállalati tájékoztatási célból, illetve közérdekű célból gyűjthetjük és felhasználhatjuk az Ön politikai véleményére utaló adatokat is.
     
  • Munkaerő-felvételhez szükséges tanulmányi/szakmai önéletrajz és vonatkozó információk, hogy a megfelelő embereket vehessük fel.
     
  • Beszerzésre és vásárlásra vonatkozó információk a beszállítóink szerződéses feltételeinek meghatározásához, a beszállítóink termékeinek vagy szolgáltatásainak kifizetéséhez, a visszahívások lebonyolításához és a szavatossági igények érvényesítéséhez, a ránk vonatkozó elszámolási kötelezettségek teljesítéséhez, a kereslettervezés elvégzéséhez és általában a beszállítói kapcsolataink megkönnyítéséhez. 
     
  • B2B-vevőink képviselőire vonatkozó információk a vevőkapcsolataink szervezéséhez és az üzletvitelünk fejlesztéséhez, a termékeink és szolgáltatásaink online vagy offline biztosításához, a vevőink igényeinek jobb megismeréséhez, a termékeink és szolgáltatásaink kiszámlázásához, vállalatirányítási célokhoz, illetve a ránk vonatkozó elszámolási kötelezettségek teljesítéséhez.
     
  • A termékeink egyéni fogyasztóira vonatkozó információk termékeink egyes fogyasztói számára a termékeinket és szolgáltatásainkat (vagy harmadik személyekét) népszerűsítő marketingtájékoztatók nyújtásához – ha és amennyiben a vonatkozó jogszabályok megengedik –, hogy jobban megismerjük vevőink igényeit, rendezzük a termékeinkkel kapcsolatos panaszokat, illetve általában javítsuk kapcsolatainkat az egyes vevőkkel. 
     
  • Online jelenlétünk révén a felhasználóink által előállított tartalmak a vevőinkhez vagy a termékeink egyes fogyasztóihoz való erősebb kötődéshez, a vevőinkkel való érintkezéshez és a panaszok rendezéséhez.
     
  • Feltalálókra vonatkozó információk szabadalmak vagy hasonló bejegyzett szellemi tulajdonjogok McCain részére történő levédetéséhez vagy átengedéséhez.
     
  • Azonosító információk segítségével megelőzhetjük, hogy illetéktelen magánszemélyek elérjék, megváltoztassák vagy töröljék a Személyes Adatokat.
     
  • Belső adminisztratív célok, ideértve olyan célokat, mint az ellenőrzés, adatelemzés, fenntartható költségelőny, törvényesség, irányítás és jog, vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR), biztonság, szállítói kötelezettségek és vevőkövetelések ellenőrzése, illetve adatbázisrekordok. 

A körülményektől függően az Ön Személyes Adatait felhasználhatjuk a következő célokra is:
 
  • Vállalati tájékoztatási célok és közérdekű célok (ideértve a konkrét panaszok esetén kiadott nyilvános állásfoglalásokat, amikor kell);
  • Az Ön észrevételeire és kérdéseire adott válaszok (problémamegoldás);
  • Ügyfélszolgálat biztosítása (pl. termékvisszahívások);
  • Értékesítési és marketingkutatások végzése (pl. kérdőívek segítségével);
  • Kutatások és fejlesztések folytatása (pl. terméktervekkel kapcsolatos levelezés segítségével);
  • Az Ön regisztrációja, amikor rendszervényeket szervezünk;
  • Közvetlen üzletszerzési célok, ha és amennyiben a vonatkozó jogszabályok megengedik;
  • Az üzleti kapcsolatok javítása;
  • Közérdekű célok;
  • Csalások, jogosulatlan tranzakciók, követelések és egyéb kötelezettségek elleni védekezés, illetve megelőzés, valamint a kockázati kitettség kezelése;
  • Jogviták bonyolítása;
  • Vállalati tranzakciók lebonyolítása (ideértve az egyesüléseket, felvásárlásokat és elidegenítéseket); és
  • Általában a termékeink és szolgáltatásaink javítása. 


Nem használjuk fel az Ön Személyes Adatait a jelen Szabályzattal össze nem egyeztethető célokra, kivéve ha Ön további konkrét célokhoz is szabad és tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja nekünk.

 

Minek alapján használjuk fel az Ön személyes adatait?

Az Ön Személyes Adatait akkor használjuk fel, ha:
 

  • Jogos érdekünkben áll. Erről van szó például akkor, ha a következő célból használjuk fel az Ön Személyes Adatait:
     
    • A termék- és szolgáltatáskínálatunk javítása;
    • A vevőink és az ő változó igényeik jobb megismerése;
    • Marketingtevékenységünk vevőink igényeinek és vágyainak megfelelően történő testre szabása;
    • Beszállítói és vevőkapcsolataink szervezése.
       
  • Szükséges a következő célból:
     
    • Az Önnel megkötött szerződésünk teljesítése (pl. a portál előfizetői információinak felhasználása a szerződés teljesítése céljából);
    • A felügyeleti előírások teljesítése (pl. amikor a Személyes Adatokat az élelmiszer-biztonsági rendelkezések teljesítéséhez kell felhasználnunk); vagy
       
  • Ön előzetesen a hozzájárulását adta ahhoz, hogy a Személyes Adatait feldolgozzuk. Bizonyos esetekben előzetes hozzájárulást kérünk Öntől, mielőtt elektronikus kapcsolattartási adatait (pl. az e-mail címét) felhasználjuk arra, hogy a termékeink vagy szolgáltatásaink ösztönzése céljából elektronikus tájékoztatókat küldjünk Önnek.

Ha a McCain webhelyeinek, alkalmazásainak vagy közösségimédia-oldalainak meglátogatása vagy felhasználásra során az Ön Személyes Adatait gyűjtjük, ezt a Szabályzatot az Ön részéről elolvasottnak és elfogadottnak tekintjük, ha és amennyiben a vonatkozó jogszabályok értelmében a vélelmezett elfogadás érvényes.

A rendelkezésre álló nyilvános forrásokból (pl. az Ön közösségimédia-profiljából) is gyűjthetünk az Ön bizonyos Személyes Adatai közül néhányat, például a munkaerő-felvételi folyamat keretében.

 

Mi történik akkor, ha Ön nem bocsátja a rendelkezésünkre az általunk kért személyes adatokat, vagy azt kéri tőlünk, hogy szüntessük meg az Ön személyes adatainak feldolgozását?

A szolgáltatásaink és termékeink minősége, illetve jogi és szerződéses kötelezettségeink teljesíthetősége időnként attól függ, hogy a McCain hozzáfér-e bizonyos Személyes Adatokhoz és felhasználhatja-e őket, ezért a körülményektől függően, ha Ön nem bocsátja a rendelkezésünkre az általunk kért Személyes Adatokat, vagy ha azt kéri tőlünk, hogy az Ön Személyes Adatainak feldolgozását szüntessük meg, az befolyásolhatja a termékeink vagy szolgáltatásaink minőségét, vagy megsérthetjük azzal a ránk vonatkozó egy vagy több jogi vagy szerződéses kötelezettséget. 

Egyes esetekben, ha nem dolgozhatjuk fel az Ön Személyes Adatait, annak az lehet eredménye, hogy le kell állítanunk Ön felé a termékek vagy szolgáltatások biztosítását, vagy meg kell szüntetnünk az Önnel fennálló kapcsolatunkat.

 

Kiknek adjuk át az Ön személyes adatait?

Az Ön Személyes Adatait nem értékesítjük, és nem adjuk bérbe másoknak. Az Ön Személyes Adatait csak a jelen Szabályzatban foglaltakhoz hasonló szigorú feltételekre kötelezett harmadik személyekkel és csakis a következő módon osztjuk meg:
 
  • Kapcsolt vállalkozások – a Személyes Adatokat megoszthatjuk bármely kapcsolt vállalkozásunkkal vagy leányvállalatunkkal, például ügyfélszolgáltat biztosítása, versenyeink, nyereményjátékaink és hűségprogramjaink bonyolítása vagy a termékeink és szolgáltatásaink javítása céljából. Megoszthatjuk továbbá az Ön Személyes Adatait a McCainnel közös szolgáltatásokat nyújtó kapcsolt vállalkozásainkkal vagy leányvállalatainkkal, például termékek beszerzésével és értékesítésével, pénzügyi és számviteli támogatással, nyilvántartással, vevőket érintő elszámolással és beszedéssel, rendelés-feldolgozással, szállítói kötelezettségek feldolgozásával, illetve kalkulációk és eredmények elkészítésével és jelentésével kapcsolatban. További információkért forduljon Adatvédelmi Tisztviselőnkhöz a következő címen: McCainPrivacy@mccain.com
     
  • Szolgáltatók – megosztjuk a Személyes Adatokat a külső szolgáltatókkal, például a webhelyünk, a versenyeink, nyereményjátékaink és hűségprogramjaink bonyolítása, ügyfélszolgálatunk biztosítása, CCTV-felügyeletünk, piackutatásunk és értékesítésünk, K+F tevékenységeink vagy közönségkapcsolataink vonatkozásában. Ezek a szolgáltatók csak a feladataik ellátásához szükséges Személyes Adatokhoz férnek hozzá, csak a mi megbízásunkból és a mi utasításaink alapján járnak el, és adott feladatok teljesítésén kívül másra nem használhatják fel őket. További információkért forduljon Adatvédelmi Tisztviselőnkhöz a következő címen: McCainPrivacy@mccain.com.
     
  • Vevők – megoszthatjuk a Személyes Adatokat a vevőinkkel (pl. amikor különleges célú portáljainkon keresztül gyűjtjük őket), hogy eleget tegyünk a nyomonkövethetőségi és egyéb felügyeleti vagy szerződéses követelményeknek, vagy megkönnyítsük a problémamegoldást. 
     
  • Jog – a Személyes Adatokat bíróságok, bűnüldöző hatóságok és egyéb kormányzati szervek tudomására hozhatjuk, ha az véleményünk szerint a vonatkozó jog, rendelkezés vagy jogi eljárás alapján megfelelő vagy kötelező. A Személyes Adatokat közölhetjük a jogi követelések megalapozásában és a védelemben való közreműködés vagy tranzakciókban való közreműködés (pl. egyesülésekkel, felvásárlásokkal vagy elidegenítésekkel kapcsolatos támogatás nyújtása) céljából külső jogtanácsossal vagy az ilyen jogi ügyekben ugyancsak részt vevő más harmadik személyekkel is (pl. bírósági eljárásban az ellenérdekelt féllel, igazságügyi szakértőkkel, a követelésben részt vevő más érdekeltekkel stb.).
     
  • Üzletátadás – átszervezés, egyesülés vagy értékesítés esetén az általunk gyűjtött bármely és összes Személyes Adatot az érintettek hozzájárulásával átadhatjuk az átszervezésben, egyesülésben vagy értékesítésben érintett megfelelő harmadik félnek, ha és amennyiben a vonatkozó adatvédelmi jogszabályok megkövetelik.
     
  • Az Ön hozzájárulásával – a Személyes Adatokat megoszthatjuk továbbá más harmadik felekkel is, amennyiben Ön előzetesen hozzájárult.

 

 

Hogyan védjük az Ön személyes adatait? 

Megfelelő, a vonatkozó jogszabályok által megkövetelt adminisztratív, technikai és fizikai garanciák alkalmazásával védjük az Ön Személyes Adatait elvesztés, lopás, visszaélés és jogosulatlan hozzáférés, nyilvánosságra kerülés, módosítás és megsemmisülés ellen.
 

Az információk interneten keresztül történő továbbítása sajnos nem teljesen biztonságos. Óvintézkedéseink ellenére sem tudjuk garantálni a részünkre interneten keresztül továbbított információk biztonságát. Ha az Ön adatait megkaptuk, megfelelő garanciákat alkalmazunk a védelmük érdekében.

 

 

Hol tároljuk az Ön személyes adatait? 

A McCain nemzetközi méretekben tevékenykedik, ezért az Ön Személyes Adatait ő vagy a szolgáltatói több joghatóságban, így az Ön saját joghatóságán kívül is tárolhatják és feldolgozhatják.

 

A McCain a Személyes Adatokat Kanadában, a New Brunswicki Florenceville-ben található telephelyén tárolja. A Személyes Adatokat helyi vagy regionális irodáinkban is tárolhatjuk.

 

A McCain olyan szabályzatokat és eljárásokat vezetett be, amelyek biztosítják, hogy eleget tegyünk az összes vonatkozó jogszabálynak abban az esetben, ha egy biztonsági esemény az Ön Személyes Adatainak véletlen vagy jogellenes megsemmisülését, elvesztését, módosítását, jogosulatlan nyilvánosságra kerülését vagy hozzáférését eredményezi.

 

Abban az esetben, ha a Személyes Adatokat külföldre továbbítjuk, azt csak a vonatkozó jogszabályokkal összhangban tesszük, és gondoskodunk a Személyes Adatok megfelelő szintű védelméről és arról, hogy megfelelő biztonsági intézkedések legyenek érvényben.

 

A Személyes Adatokat továbbítani lehet az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiból az EGT-n kívüli országokba, különösen például Kanadába és az Egyesült Államokba. Ilyen esetekben gondoskodunk a következő garanciák érvényesítéséről:

 

  • Az Unió (2016/679) általános adatvédelmi rendelete 45. cikkének (1) bekezdése értelmében megfelelő adatvédelmi szintet biztosítsanak az adott ország jogszabályai, ahová a Személyes Adatokat továbbítják. Kanada vonatkozásában a megfelelőségi határozat megtalálható itt; vagy
  • A továbbítás az Unió (2016/679) általános adatvédelmi rendelete 45. cikkének (1) bekezdése alapján az USA-EU adatvédelmi pajzs hatálya alá tartozik; vagy
  • A továbbítás az Európai Bizottság által az Unió (2016/679) általános adatvédelmi rendelete 46. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján jóváhagyott adatvédelmi záradékok hatálya alá tartozik. Az adatvédelmi záradékokra vonatkozó további információk megtalálhatók itt; vagy
  • Egyéb alkalmazandó, az Unió (2016/679) általános adatvédelmi rendeletének 46. cikke értelmében megfelelő garanciák. 


A Személyes Adatok EGT-n kívüli továbbításának garanciáira vonatkozó további információkért forduljon Adatvédelmi Tisztviselőnkhöz a következő címen: McCainPrivacy@mccain.com.

 

Az Ön jogai

A vonatkozó jogszabályoktól függően, illetve azok figyelembevételével Önnek bizonyos jogai vannak az Önről általunk őrzött Személyes Adatok vonatkozásában. E jogok közé tartozhatnak a következők:
 

  • az Önről általunk őrzött Személyes Adatokra vonatkozó hozzáférési jogosultság;
  • bizonyos körülmények között az Ön Személyes Adataira vonatkozóan a további felhasználás megtiltásának vagy felfüggesztésének joga;
  • az Önről általunk őrzött Személyes Adatokra vonatkozóan helyesbítés kérésének joga, ha az információk pontatlanok vagy hiányosak;
  • az adatkezelés bizonyos típusai ellen való tiltakozás joga;
  • bizonyos körülmények között az Ön Személyes Adataira vonatkozóan a törlés vagy eltávolítás joga;
  • az adatvédelem területén illetékes felügyeleti hatósághoz (Európában például az állandó lakhely szerinti uniós tagállamban) panasz benyújtásának joga azzal kapcsolatban, hogy az Ön Személyes Adatait hogyan kezeljük vagy dolgozzuk fel;
  • ha az Ön Személyes Adatait az Ön külön hozzájárulása alapján kezeljük, Ön bármikor visszavonhatja a hozzájárulását;
  • Önnek jogában áll, hogy bizonyos körülmények között az Önről általunk őrzött Személyes Adatokat tagolt, széles körben használt és géppel olvasható formátumban bekérje tőlünk azért, hogy különböző szolgáltatásoknál a saját céljaira újra felhasználhassa őket.

Ön úgy gyakorolhatja ezeket a jogokat, hogy az Adatvédelmi Tisztviselőnkhöz fordul a következő címen: McCainPrivacy@mccain.com. Megjegyezzük azonban, hogy – ha és amennyiben a vonatkozó jogszabályok megengedik – bizonyos információkat meg kell tartanunk, és a feldolgozásukat folytatnunk kell, ilyenek például a jogi vagy az adminisztratív célok (pl. a számviteli nyilvántartások vezetése).  

A fentiekben meghatározott kérések esetén küldjön nekünk egy e-mailt „adatvédelmi kérés" tárgysorral, amely tartalmazza az Ön személyazonosító igazolványának vagy a személyazonosságát igazoló egyéb okmánynak (pl. vezetői engedélyének) másolatát. Ezzel megelőzhetjük, hogy illetéktelen magánszemélyek elérjék, megváltoztassák vagy töröljék a Személyes Adatokat. 

Az Ön kérésére a lehető leghamarabb, de minden esetben a vonatkozó jogszabályban meghatározott határidőn belül válaszolunk.

 

A közvetlen üzletszerzés érdekében történő adatkezelés elleni tiltakozás joga

Önnek jogában áll, hogy a személyes adatainak közvetlen üzletszerzés érdekében történő feldolgozása ellen bármikor és díjmentesen tiltakozzon (ideértve a profilalkotást is, ha az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik).  

Ön ezzel a jogával élhet, ha a McCainPrivacy@mccain.com címen az Adatvédelmi Felelősünkhöz fordul, de egyéb elektronikus úton is élhet vele, például ha az e-mail előfizetéseket egy hivatkozáson keresztül lemondja.

 

Gyermekek

Fontos figyelmeztetés gyermekek számára
Mielőtt bárkinek megadnád az interneten a nevedet, lakcímedet, e-mail címedet vagy más személyes adatodat, kérdezd meg a szüleidet, hogy megengedik-e. 

Fontos figyelmeztetés a szülők számára
Webhelyünk egyes részei látszólag 13 év alatt gyermekeknek szólnak, 13 év alatti gyermekek azonban csak a szülő vagy a törvényes gyám engedélyével indulhatnak a versenyeken vagy nyereményjátékokon, illetve oszthatják meg velünk bármilyen Személyes Adataikat. Amikor e-mailben levelezik velünk, azt kérjük a gyermekétől, hogy a versenyeken vagy akciókban való részvételhez, hírlevelek fogadásához csak a szülő vagy a törvényes gyám e-mail címét adja meg. Ha a vonatkozó helyi jogszabályok értelmében a gyermek törvényesen nem adhat hozzájárulást Személyes Adatainak feldolgozásához, a szülőtől vagy a törvényes gyámtól kell engedélyt kérnie, mielőtt bármely Személyes Adatát megosztja velünk. Abban az esetben, ha rájövünk vagy joggal gondoljuk azt, hogy egy gyermek Személyes Adatait a Szabályzattal ellentétes módon gyűjtjük, azonnal megpróbáljuk ellenőrizni, hogy a gyermek szülője vagy törvényes gyámja adott-e engedélyt, ellenkező esetben töröljük a Személyes Adatokat.

 

Cookie-k és egyéb technológiák

Cookie-kat és egyéb, hasonló technológiákat alkalmazunk, amikor Ön a webhelyünket felkeresi. A webhelyünk felkeresése esetén alkalmazott cookie-kra és egyéb, hasonló technológiákra vonatkozó további információkért olvassa el a McCain adott webhelyén megtalálható cookie tájékoztató figyelmeztetéseket, vagy olvassa el Globális Cookie Szabályzatunkat​.

 

Külső hivatkozások

A jelen Szabályzat nem vonatkozik a nem a mi tulajdonunkban vagy ellenőrzésünk alatt álló társaságok vagy nem az általunk alkalmazott vagy felügyelt személyek („Külső Partnerek") által gyűjtött, feldolgozott és felhasznált Személyes Adatokra. Bár lehetnek olyan webhelyeink, amelyek Külső Partnerek, így például üzleti partnereink és közösségi média társaságok webhelyeire és szolgáltatásaira mutató hivatkozások vannak, a Külső Partnerek tevékenységei felett nem gyakorolunk ellenőrzést. További információkért olvassa el az adott Külső Partnerek adatvédelmi szabályzatát arra vonatkozóan, hogy milyen Személyes Adatokat gyűjtenek, illetve hogyan kezelik ezeket a Személyes Adatokat.

 

Mennyi ideig őrizzük meg a személyes adatokat?

A McCainnek belső iratmegőrzési szabályzatai és eljárásai vannak, amelyek a fent említett célokra figyelemmel a következő szempontok alapján határozzák meg a Személyes Adatok megőrzési határidejét:
 

  • Mennyi idő telt el azóta, hogy a McCain webhelyével utoljára kapcsolatba lépett;
  • A termelővel, beszállítóval vagy egy termék vagy szolgáltatás külső szállítójával fennálló szerződéses viszony vége;
  • Egy termékre vonatkozó visszahívási idő vagy egy termék vagy szolgáltatás szavatossági idejének vége;
  • A Személyes Adatok érzékenysége;
  • Biztonsági okok;
  • Alkalmazandó elévülési idők;
  • Folyamatban lévő vagy potenciális perek vagy jogviták;
  • A Személyes Adatok megőrzésére vonatkozó felügyeleti vagy jogi (pl. számviteli célú vagy CCTV-felügyelettel kapcsolatos) kötelezettség. 

  

A szabályzat felülvizsgálata

A jelen Szabályzatot rendszeresen frissíthetjük. A Szabályzat módosításait nem feltétlenül kell megelőznie a webhelyen közzétett felhívásnak, ezért arra bátorítjuk Önt, hogy időnként ellenőrizze, volt-e valamilyen változás a Szabályzatban. A Szabályzat változásainak közzététele után a McCain webhelyének további használata azt jelenti, hogy Ön elfogadja a változtatásokat.

 

Ellentmondás vagy következetlenség a Szabályzatok között

Ez a Szabályzat elsőbbséget élvez, ha a jelen Szabályzat rendelkezései és a McCain jelen Szabályzatban hivatkozott bármely másik szabályzatának rendelkezései között ellentmondás vagy következetlenség van.​