Corporate

McCain – Webhelyhasználati feltételek

Legal banner mobile Legal banner

Üdvözöljük a McCain webhelyén! 

Weboldalainkat úgy alakítottuk ki, hogy hasznosak, tájékoztatók és szórakoztatók legyenek. Reméljük, hogy sikerült, és azt is reméljük, hogy elmondja nekünk, hogyan tehetnénk még jobbá. 

Csak annyit kérünk cserébe, hogy tartsa be a következő használati feltételeket (a „Használati Feltételek"). Kérjük, hogy figyelmesen olvassa el, mert a Webhely (alábbiak szerint meghatározott) használatával Ön előfeltételek nélkül elfogadja őket.  Ha nem ért velük egyet, ne használja a Webhelyet. 

A Használati Feltételek értelmezésének megkönnyítése érdekében: 

  • a „McCain", a „mi" névmás és annak ragozott formái a McCain Foods Limitedre és társvállalataira vonatkoznak; valamint
  • az „Ön" vagy annak ragozott formái a Webhelyhez hozzáférő személyre vonatkoznak. 

 

Korlátozott jogosítvány 

A McCain a jelen Használati Feltételek által szabályozott Webhely használatára korlátozott jogosítványt biztosít Önnek. Ezt a korlátozott jogosítványt a McCain kizárólag Önnek biztosítja díjtalanul a vonatkozó jogszabályok feltételei szerint az egész világra, amelyet előzetes értesítés nélkül visszavonhat és/vagy felülvizsgálhat, például ha úgy gondoljuk, hogy a Használati Feltételek közül Ön bármelyiket megsértette. 

Az alábbi egyértelmű kivételektől eltekintve Ön elfogadja, hogy nem használja fel újra a www.mccain.com webhelyről vagy a McCain által üzemeltetett bármely más webhelyről (külön-külön vagy együttesen a „Webhely") származó, vagy olyan webhelyen található tartalmakat, információkat vagy anyagokat (együttesen a „Tartalom"), amelyeken ezek a Használati Feltételek megjelennek, vagy amelyekre mutatnak. 

Ön elfogadja, különösen, hogy az alábbiakban ismertetett korlátozott jogosítvány kivételével tilos a Webhelyről vagy adott esetben a Webhelyre bármit le- vagy felmásolni, terjeszteni, újra közzétenni, feltölteni, megjelentetni vagy továbbítani, kivéve, ha előtte írásbeli hozzájárulást kap tőlünk.  A McCain korlátozott jogosítványt biztosít Önnek, mint a nagyközönség tagjának, hogy kizárólag személyes, tájékoztatási, nem tiltott, nem kereskedelmi célból a saját számítógépén megjelenítse, kinyomtassa, letöltse és felhasználja a Webhelyen elérhetővé tett Tartalmat és a hozzátartozó HTML-szöveget, audioklipet, videoklipet és egyéb anyagot, amennyiben: 

  • A Tartalmat nem módosítja, vagy nem ferdíti el; valamint
  • A Tartalom minden egyes másolatán szerepelteti, nem törli vagy adott esetben nem változtatja meg, illetve feltünteti a szerzői jogokkal, védjegyekkel vagy egyéb tulajdonjogokkal kapcsolatos figyelmeztetéseket (ideértve azt a tájékoztatást is, hogy a szóban forgó másolatra a jelen korlátozott jogosítvány vonatkozik). ​

Tilos a Webhelyről származó Tartalmat nyilvános vagy kereskedelmi célból terjeszteni, közzétenni, továbbítani, újra felhasználni, újra megjelentetni vagy felhasználni, ideértve, a teljesség igénye nélkül, a Webhelyen elérhetővé tett szövegeket, audioklipeket, videoklipeket, képeket és egyéb anyagokat.  

A szoftver és a Webhely, valamint a Webhely használatának és hozzáférésének vonatkozásában minden kapcsolódó szellemi tulajdonjogot teljes mértékben és kivétel nélkül fenntartunk magunknak.  A Webhelyről származó Tartalmat tilos újra terjeszteni vagy értékesíteni, vagy visszafejteni, visszafordítani vagy egyéb módon emberi felhasználásra alkalmas formátumba átalakítani.  Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ha Ön a sajtó képviselője, a Tartalmat letöltheti személyes felhasználásra, amennyiben a szerzői jogokkal, védjegyekkel vagy egyéb tulajdonjogokkal kapcsolatos figyelmeztetéseket nem törli, vagy nem változtatja meg, illetve tartja magát az adott Tartalom felhasználására vagy sokszorosítására vonatkozó helyes szakmai gyakorlathoz.

Ön elfogadja, hogy a Tartalmat nem használhatja fel azt sugalmazó módon, hogy Ön vagy az Ön termékei és a McCain között bármilyen kapcsolat, összefogás vagy egyetértés van.  Különösen tilos bármely Webhely bármely részét bekeretezni vagy egyéb módszereket alkalmazni, amelyek megváltoztatják a Webhely képi megjelenését.  

A McCain a védjegyek és szerzői jogok vonatkozásában semmilyen jogot nem biztosít. Szigorúan tilos a McCain védjegyeket és szerzői jogokat engedély nélkül felhasználni.  Ezeknek a jogoknak szigorúan érvényt fogunk szerezni, jogbitorlás esetén pedig fenntartjuk a jogot, hogy jogi lépést kezdeményezzünk.​

 

Tiltott felhasználás 

Hacsak a jelen Használati Feltételek kifejezetten meg nem engedik, Ön nem teheti meg, és mások számára sem engedélyezheti közvetlenül vagy közvetve a következőket: 

  • A Webhelyen található Tartalom másolatáról az adott Tartalomban vagy Tartalmon szereplő szerzői joggal vagy egyéb tulajdonjoggal kapcsolatos figyelmeztetések eltávolítása
  • A Webhely Tartalmának értékesítése, módosítása, abból származó mű készítése vagy bármilyen módon a megváltoztatására irányuló kísérlete, vagy a Webhelyen található Tartalom nyilvános bemutatása, előadása vagy terjesztése vagy egyéb módon hozzáférhetővé tétele vagy felhasználása nyilvános, kereskedelmi vagy nem oktatási vagy nem személyes célból, ideértve, a teljesség igénye nélkül, a hirdetési vagy üzletszerzési célú felhasználást vagy a Tartalom bármely más webhelyen történő felhasználását
  • A Webhelyen található Tartalom továbbítása bármely más személynek
  • Hacsak a fentiekben ismertetett korlátozott jogosítvány kifejezetten meg nem engedi, a Webhelyen hozzáférhető HTML- vagy egyéb számítógépes szoftver kinyomtatása vagy lemásolása
  • A Webhely bármilyen módon történő felhasználása, amely sértheti, letilthatja, túlterhelheti, ronthatja, zavarhatja, hátrányosan befolyásolhatja vagy egyébként rongálhatja a Webhely vagy a Webhelyhez kapcsolt vagy rajta keresztül hozzáférhető valamely szolgáltatás, rendszererőforrás, fiók, kiszolgáló, hálózat, társult vagy (az alábbiak szerint meghatározott) Hivatkozott Webhely működését vagy biztonságát (ideértve, a teljesség igénye nélkül, a webhelyeinken potenciálisan káros, bomlasztó vagy romboló vagy a Webhely infrastruktúrájára indokolatlanul vagy aránytalanul nagy terhet rovó számítógépes vírusok, trójai programok, férgek vagy egyéb fájlok, rosszindulatú vagy számítógépes programok feltöltését, közzétételét vagy egyéb módon való terjesztését; vagy az egész Webhely vagy a Webhelyen található Tartalom vagy annak egy részének megfigyeléséhez, lemásolásához, összesítéséhez vagy információk egyéb módon történő kinyeréséhez bármilyen robot, pók, kapirgáló vagy egyéb automatikus program vagy eszköz vagy manuális folyamat alkalmazását)
  • A Webhelyünkkel kapcsolatban más valaki fiókjának, jelszavának vagy egyéb információinak felhasználása vagy annak kísérlete, vagy a Webhelyen hamis személyazonosság létrehozása vagy felhasználása vagy más valaki vagy szervezet megszemélyesítése vagy bármely személyhez vagy szervezethez fűződő viszony bármilyen egyéb valótlan állítása; a Webhelyhez való jogosulatlan hozzáférésre irányuló kísérlet; vagy a Webhelynek vagy a McCainnek hiányos, hamis vagy pontatlan információk küldése
  • Bármely más személy megszakítása vagy megzavarása a Webhely vagy a társult vagy (az alábbiak szerint meghatározott) Hivatkozott Webhelyek vagy ezek bármely szolgáltatásának használatában vagy élvezetben
  • A Webhelyen közzétett Tartalom törlése vagy kijavítása
  • A Webhely más felhasználóira vagy nézőire vonatkozó személyes adatok gyűjtése vagy tárolása; valamint
  • Nagy általánosságban olyan cselekmény, amelyet egy józanul gondolkodó személy nem tenne meg. 

 

Törvényesség

Ön tudomásul veszi, hogy kizárólag Ön felelős a Webhelyen található Tartalom felhasználása során elkövetett cselekedeteiért vagy továbbított közleményeiért, illetve, hogy eleget tesz minden jogszabálynak, amely a Webhelyen a tevékenységek vagy a Tartalom igénybevételére vagy a Webhelyen található Tartalomra vonatkozik vagy vonatkozhat.  A McCain ki fogja vizsgálni azokat az eseteket, ahol az adott jogszabályok megsértéséről lehet szó, illetve az ilyen jogsértésekben érintett felhasználók ellen folyó eljárásokba a bűnüldöző hatóságokat is bevonhatja, illetve együttműködhet velük. A McCain fenntartja a jogot, hogy a Webhelyen található Tartalom felhasználásával kapcsolatban Önről bármikor adatokat szolgáltasson, ha a jogszabályok, rendelkezések vagy kormányzati kérések teljesítéséhez szükséges. 

 

További felhasználási feltételek

A Webhely egyes területeire további felhasználási feltételek vonatkozhatnak (ideértve, a teljesség igénye nélkül, a Webhelyen található egyes akciókra, játékokra vagy egyéb programokra vonatkozó feltételeket) (a „További Felhasználási Feltételek").  Ön tudomásul veszi, hogy az ilyen területek vagy részek felhasználásával kötelezően vállalja az ezekre a területekre vonatkozó További Felhasználási Feltételeket.  A Használati Feltételek a További Felhasználási Feltételekkel, az esetleges online figyelemfelhívásokkal és az (alábbiakban hivatkozott) Globális Adatvédelmi Szabályzattal együtt az ezen bekezdésekben tárgyalt ügyek vonatkozásában teljes megállapodást jelentenek Ön és a McCain között, és a törvény maximálisan megengedett keretei között felváltanak minden szóbeli vagy írásbeli üzenetet, kijelentést vagy megállapodást, amely Ön és a McCain vagy annak társvállalatai között a tárgyban történt.  Abban az esetben, ha a Használati Feltételek és a További Felhasználási Feltételek között ellentmondás van, a Használati Feltételek az irányadók. 

 

Joghatóság és jogválasztás 

Eltérő megjelölés hiányában a Webhelyen megjelenő Tartalom célja az, hogy a McCainre és a termékeire vonatkozó információkat szolgáltasson. 

A McCain termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó információk általában az egész világon érvényesek, lehet azonban, hogy bizonyos információk nem vonatkoznak az Ön országára.  Ezenkívül a helyi rendelkezések és kívánalmak szerint eltérő lehet a csomagolás is.  Nem minden termék szerepel minden régió kínálatában.  Az Ön országában kapható termékekért és csomagolásért keresse fel a helyi kiskereskedőket. A McCain a vonatkozó jogszabályok megengedett keretei között nem állítja, hogy a Webhelyen található Tartalom Kanadán kívül bármely adott országban felhasználási szempontból megfelelő vagy elérhető.  Az Ön területén elérhető termékekkel és/vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdésekkel forduljon hozzánk az adott Webhely „Lépjen kapcsolatba velünk" részén megadott információk felhasználásával. 

A legtöbb Webhelyét a McCain a társaság Nemzetközi Technológiai Központjából felügyeli és üzemelteti, amely Kanadában a New Brunswick-i Florenceville-ben található, mivel azonban a McCain az egész világon működik, ezért lehet, hogy egy másik joghatóságban található McCain-szervezet vagy szolgáltató üzemelteti valamelyik Webhelyet.  Ha Ön Kanadán kívüli helyen használja a Webhelyet, Ön felelős azért, hogy betartsa a vonatkozó törvényeket a saját joghatóságában, adott esetben pedig abban a joghatóságban is, ahonnan fizikailag hozzáfér a Webhely(ek)hez. 

Ha a Webhely használatával, a jelen Használati Feltételekkel, valamint a További Felhasználási Feltételekkel kapcsolatban bármilyen jogvita keletkezik közöttünk, a jogvitát a New Brunswick tartományban és Kanadában érvényes törvények szerint kell rendezni a kollíziós szabályok hatályba léptetése nélkül.  Ön tudomásul veszi, hogy az ilyen jogvitákat a kanadai New Brunswick tartomány Fredericton városában székelő bíróságok előtt lehet rendezni, és Ön ezennel aláveti magát e bíróságok kizárólagos illetékességének.  Ha a jelen Használati Feltételek bármely rendelkezése törvénytelen, érvénytelen vagy bármilyen okból végrehajthatatlan, úgy az adott rendelkezés (vagy adott esetben a rendelkezés egy része) a jelen Használati Feltételektől elválaszthatónak tekintendő, és nem befolyásolja a fennmaradó rendelkezések (vagy adott esetben az érintett rendelkezés részeinek) érvényességét és végrehajthatóságát. 

 

Szavatosság kizárása 

Bár komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a Webhelyen szolgáltatott információk a legfrissebbek és a legpontosabbak legyenek, nem szavatoljuk, nem garantáljuk és nem állítjuk, hogy hibamentes vagy teljes körű minden, ami a Webhelyen található.  A vonatkozó jogszabályok megengedett keretei között a Webhelyen található állításokkal, nyilatkozatokkal vagy információkkal kapcsolatban a McCain semmit nem szavatol, garantál vagy állít, és a Webhelyen található információk bármilyen célú alkalmasságára vonatkozóan a McCain semmilyen nyilatkozatot nem tesz.

A vonatkozó törvények megengedett keretei között a Webhelyen található vagy a Webhelyen szolgáltatott információk, termékek, anyagok, szolgáltatások és tanácsok átadása bármilyen jellegű, kimondott vagy hallgatólagos nyilatkozat, garancia, szavatosság vagy feltétel nélkül „adott állapotban" történik, ideértve az összes szöveget, grafikát, hivatkozást, animációt, Java-szkriptet, sütiket, terméket és anyagot. 

A fentiek korlátozása nélkül, valamint a vonatkozó jogszabályok megengedett keretei között nincsenek a következőkre vonatkozó szavatosságok, garanciák vagy nyilatkozatok:

  • A Tartalom bármilyen adott mértékben piacképes vagy alkalmas egy adott célra
  • A Tartalom funkcionális elemei zavarmentesek vagy hibamentesek lesznek
  • A hibákat kijavítjuk
  • A Webhelyek vagy az őket biztosító szolgáltatások mentesek a vírusoktól vagy egyéb káros elemektől; valamint
  • Sikeres eredmények vagy következmények fognak származni abból, ha megfelelően követi a Tartalomban található utasításokat, iránymutatásokat vagy recepteket (úgy gondoljuk, hogy nagyszerű receptjeink vannak, de semmilyen befolyásunk nincs az Ön saját konyhájában vagy lakásában uralkodó feltételekre) 

A fentieken túl, valamint a vonatkozó jogszabályok megengedett keretei között Ön (és nem a McCain) vállalja a teljes költséget, ha a McCain Webhely felhasználásának eredményeként szerviz, javítás vagy változtatás szükséges. 

 

Kizárhatatlan rendelkezések 

Minden ellenkező értelmű rendelkezéstől függetlenül semmi sem zárja ki vagy korlátozza a vonatkozó jogszabályokból következő vagy általuk megállapított garanciákat, kikötéseket, feltételeket vagy szavatosságokat vagy bármely jogot vagy jogorvoslati lehetőséget, amelyet törvényesen nem lehet kizárni vagy (adott esetben) korlátozni, ideértve a fogyasztóvédelmi jogszabályokat. A vonatkozó jogszabályokból következő vagy általuk megállapított garanciák, kikötések, feltételek vagy szavatosságok vonatkozásában, amelyeket nem lehet kizárni („Kizárhatatlan Rendelkezés"), melyek vonatkozásában azonban a jogorvoslati lehetőségeket korlátozhatjuk, az Ön jogorvoslati lehetősége, valamint a McCain csoport felelőssége a törvény által megengedett maximumra korlátozott. 

 

Jogi nyilatkozat: hivatkozott webhelyek 

A Webhely esetenként a világhálózaton más webhelyekhez is hozzáférést biztosít a Webhelyről (együttesen a „Hivatkozott Webhelyek").  A McCain nem támogatja az ilyen Hivatkozott Webhelyeken található tartalmakat vagy termékeket vagy szolgáltatásokat, és nem tesz semmilyen nyilatkozatot az ilyen Hivatkozott Webhelyeken szereplő anyagok tartalmával vagy pontosságával kapcsolatban.  Ha Ön ilyen Hivatkozott Webhelyekre mutató hivatkozásokat hoz létre, azt a saját kockázatára és a McCain engedélye nélkül teszi.  A webböngészőben az egységes erőforráshely- (URL-) cím vizsgálatával állapítsa meg, hogy még mindig a McCain által működtetett Webhelyen tartózkodik-e, vagy már egy másik webhelyre lépett. 

Nem állítjuk, hogy a hivatkozásokon keresztül megtekinthető vagy hozzáférhető védjegyek, kereskedelmi megnevezések, logók vagy szerzői jogi jelzések használatára a McCainnek törvényes engedélye van, vagy hogy bármely Hivatkozott Webhelynek engedélye van arra, hogy használja a McCain bármely védjegyét, kereskedelmi megnevezését, logóját vagy szerzői jogi jelzését.  Ön vállalja, hogy a McCain külön előzetes írásbeli engedélye nélkül nem mutat vagy hivatkozik más webhelyekről közvetlenül a Webhelyen található Tartalomra.  A McCain fenntartja a jogot, hogy letiltsa a külső webhelyekről közvetlenül vagy közvetve a Webhelyre mutató hivatkozásokat. 

A Webhely felhasználói számára időről időre hozzáférést biztosíthatunk bizonyos különleges Tartalmakhoz és interaktív szolgáltatásokhoz, amelyeken keresztül Ön információkat és anyagokat, valamint bizonyos szoftvereszközöket jeleníthet meg vagy tehet közzé, amelyeket különböző célokra lehet használni, így például a Webhely által biztosított zene lejátszására, a Webhely más felhasználóival való kapcsolattartásra vagy tartalom készítésére.  A Webhelyen keresztül rendelkezésre bocsátott szolgáltatások és szoftver, valamint Tartalom, illetve a weboldalak elérhetővé tételéhez használt szoftverek a McCain, a társvállalatai és azok jogtulajdonosai és beszállítói tulajdonában vannak és maradnak, amelyek szerzői jogi, védjegy-, szabadalmi és/vagy egyéb tulajdonjogi és jogszabályi védelem alatt állhatnak. 

 

Felelősségkorlátozás 

A törvény megengedett keretei között (és az előző „Kizárhatatlan rendelkezések" című rész korlátozása nélkül) a McCain vagy az igazgatói, tisztségviselői, képviselői vagy munkavállalói semmilyen körülmények között sem felelősek semmilyen jellegű kárért, ideértve a Webhelyen hozzáférhető Tartalom felhasználásából vagy teljesítményéből keletkező vagy azzal kapcsolatos, akár szerződéses, akár szerződésen kívüli cselekménnyel (ideértve, a teljesség igénye nélkül, a hanyagságot) vagy egyéb módon okozott különleges, közvetett, következményes, elrettentő (megtorló) jellegű károkat. 

Ezek közé tartozik (a teljesség igénye nélkül) az alábbiakból keletkező bármilyen kár vagy sérülés: 

  • A Webhely használata (vagy használhatatlansága)
  • A Webhelyről Ön által hivatkozott bármely Hivatkozott Webhely használata (vagy használhatatlansága)
  • Teljesítménybeli hiba
  • A Webhely felhasználója által készített tartalom felhasználása (vagy felhasználhatatlansága)
  • Hiba
  • Mulasztás
  • Fennakadás
  • Meghibásodás
  • Késedelmes működés vagy továbbítás
  • Számítógépvírus; valamint
  • Vonalhiba. 
 

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a törvény megengedett keretei között (és az előző „Kizárhatatlan rendelkezések" című rész korlátozása nélkül) nem felelünk semmilyen jellegű károkért, egyebek mellett ideértve a következőket: 

  • Veszteség vagy sérülés miatt valakinek közvetlenül fizetett kártérítés
  • Elmaradt haszon
  • Veszteség vagy sérülés miatt joggal várható károk (jogi nyelven: „következményes károk"); valamint
  • Veszteségből vagy sérülésből közvetlenül származó különböző egyéb károk és kiadások (jogi nyelven: „járulékos károk"). 

Ezenkívül, hacsak a vonatkozó jogszabályok kifejezetten nem tiltják vagy korlátozzák, akkor sem felelünk, ha hanyagul jártunk el, vagy ha bármely meghatalmazott képviselőnket tájékoztatták ilyen károk bekövetkezésének lehetőségéről – vagy mindkettő esetén.

 

Beadványok 

Lehet, hogy a McCain nem fogadja el vagy vizsgálja meg azokat a kreatív ötleteket, javaslatokat vagy anyagokat, amelyeket külön nem kért.  Ennek megfelelően kérjük, hogy ne küldjön nekünk ilyen anyagokat.  Ha e kérés ellenére Ön mégis a McCainhez benyújt valamilyen anyagot, a Webhelyen keresztül a McCainnel közölt megjegyzései, javaslatai, ötletei, grafikái vagy egyéb információi a benyújtást követően már a mi tulajdonunkban vannak és maradnak (kivéve azokat az információkat, amelyek védelmét a (Globális Adatvédelmi Szabályzatban) vállaljuk, még akkor is, ha a jelen Használati Feltételekkel létrejött szerződés megszűnik, Ön pedig hozzájárul ahhoz, hogy a McCain – akár nyilvánosan és kereskedelmi célból is –, illetve forrásmegjelölés nélkül is felhasználja és közzétegye ezeket a beadványokat. 

Ez azt jelenti, hogy harmadik felek szellemi tulajdonjogai megsértésének esetét kivéve: 

  • Nem vagyunk kötelesek bizalmasan kezelni az Ön beadványait
  • Nem lehet minket beperelni az Ön által előterjesztett ötletek felhasználása miatt (ideértve, a teljesség igénye nélkül, a termék- vagy reklámötleteket)
  • A beadványait vagy hasonló dolgokat bármilyen célra felhasználhatjuk anélkül, hogy Önnek vagy bárki másnak fizetnénk a beadványért
  • Bármilyen jellegű beadvány jelenlegi és jövőbeli jogainak kizárólagos tulajdonosai vagyunk; valamint
  • Ön vállalja, hogy a beadványaiban semmilyen jellegű tulajdonjogi igényt nem támaszt (ideértve, a teljesség igénye nélkül, a szerzői jogot [ideértve a származékos művek készítésének jogát, illetve az eredeti művek szerzői jogi tulajdonosainak a származékos műhez fűződő jogát], a védjegyet, a tisztességtelen versenyt vagy a vélelmezett szerződést), a szerzői jogot ránk ruházza, valamint a McCain és a McCain által megjelölt felek javára lemond a szellemi alkotások személyhez fűződő jogairól, és bármely mű esetlegesen létező személyhez fűződő jogainak vonatkozásában Ön köteles beszerezni bármely más szerző lemondását és hozzájárulását, ami ahhoz szükséges, hogy a McCain az adott mű teljes felhasználási és élvezeti jogát gyakorolhassa. 

Elismerjük, hogy Ön felelős az Öntől származó beadványokért – más szóval, Ön elismeri és szavatolja, hogy Ön (és nem a McCain) teljes felelősséggel tartozik a beadványokért, ideértve, a teljesség igénye nélkül, ezek jogszerűségét, megbízhatóságát, alkalmasságát, eredetiségét és szerzői jogát.  Ön (és nem a McCain) kizárólag felelős harmadik felek szellemi tulajdonjogainak és személyhez fűződő jogainak megsértéséért.  Ezenkívül, ha az Ön által előterjesztett bármely tartalom bármely személy személyes információit vagy adatait tartalmazza, Ön szavatolja, hogy minden szükséges tájékoztatást megadott az érintett magánszemélynek, akitől az információ származik, illetve megkapta tőle a szükséges hozzájárulásokat, ideértve a vonatkozó személyiségi jogi vagy adatvédelmi jogszabályokban előírtakat is. 

 

Felszabadítás/kártalanítás 

A törvény megengedett keretei között Ön vállalja, hogy felszabadítja, kártalanítja és mentesíti a McCaint, annak igazgatóit, tisztségviselőit, képviselőit és munkavállalót, valamint azokat a további személyeket, akiket a Webhely egy konkrét akciójára, játékára vagy egyéb programjára irányadó kikötések, feltételek és szabályok úgy jelölnek meg, mint akiket fel kell szabadítani és/vagy kártalanítani kell (együttesen a továbbiakban: a „Felmentendő Felek") minden (szerződéses vagy szerződésen kívüli cselekmény [ideértve, a teljesség igénye nélkül, a hanyagságot] vagy egyéb) kötelezettség tekintetében, amely a Webhely használatához kötődik vagy azzal kapcsolatban felmerül, ideérve bármilyen jellegű sérülést, veszteséget vagy kárt. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Kizárhatatlan Rendelkezések kivételével a Felmentendő Felek a Webhely vonatkozásában semmilyen nyilatkozatot, garanciát, szavatosságot vagy feltételt nem tettek vagy vállaltak, ezért nem is felelősek ilyenekért. 

 

Szellemi tulajdon 

A Tartalomhoz, valamint a mögöttes programozáshoz fűződő szellemi tulajdonjogok a McCain birtokában vannak, vagy a Tartalom felhasználásához a tulajdonostól megszerezte az engedélyt.  Ha Ön a Webhelyen tartalmat helyezett el, azt úgy kell tekinteni, hogy hozzájárulását adta nekünk,valamint a Webhely többi felhasználójának, hogy az adott tartalmat (többek között tartós jelleggel) felhasználja és módosítsa.  Ezenkívül, ha az Ön által előterjesztett bármely tartalom bármely személy személyes információit vagy adatait tartalmazza, Ön szavatolja, hogy minden szükséges tájékoztatást megadott az érintett magánszemélynek, akitől az információ származik, illetve megkapta tőle a szükséges hozzájárulásokat, ideértve a vonatkozó személyiségi jogi vagy adatvédelmi jogszabályokban előírtakat is.  

A Webhely a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályok és szerződések rendelkezéseinek védelme alatt áll, beleértve a Webhelyen lévő összes Tartalmat.  Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Webhely és a Webhellyel kapcsolatban igénybe vett szolgáltatások és szoftverek tulajdonosi és bizalmas információkat tartalmaznak, amelyek a szellemi tulajdonjogra vonatkozó jogszabályok védelme alatt állnak, illetve, hogy a Webhely használata az Ön személyére szól, ezért azt nem ruházhatja át.  Szigorúan tilos a Webhelyen található Tartalmat lemásolni, sokszorosítani, módosítani, közzé tenni, továbbítani, terjeszteni vagy egyéb módon bármilyen célból felhasználni, amely a jelen Használati Feltételek értelmében nem engedélyezett, vagy amelyhez nem kapott tőlünk előzetes írásbeli hozzájárulást. 

A McCain logói, terméknevei, szolgáltatásnevei és ikonjai (a „McCain-jelzések") a McCain védjegyei.  Ön vállalja, hogy az előzetes hozzájárulásunk nélkül semmilyen módon nem tünteti fel vagy használja fel a McCain-jelzéseket.  A Webhelyen megnevezett társaságok vagy termékek nevei és védjegyei az adott tulajdonosok védjegyei lehetnek.  E védjegyek vagy kereskedelmi elnevezések feltüntetése a jelzésekhez vagy nevekhez fűződő semmilyen jogosítványt vagy egyéb jogot nem enged át vagy teremt.  Szigorúan tilos a McCain-jelzéseket engedély nélkül felhasználni. 

 

A használati feltételek megszűnése 

Ezek a Használati Feltételek, valamint az Ön és a McCain között általuk létrejött megállapodás addig hatályos, amíg valamelyik fél fel nem mondja őket.  Ön ezeket a Használati Feltételeket bármikor felmondhatja, ha a Webhely használatát és hozzáférését azonnal beszünteti, és az összes Tartalmat megsemmisíti a McCain azon Webhelyeiről megszerzett kapcsolódó dokumentációval és az összes példánnyal és telepítéssel együtt, amelyekhez hozzáfért.  Ön felmondja a Használati Feltételeket és a Webhely hozzáférésére vonatkozó jogát, ha a Webhelyen és/vagy ezen Használati Feltételekben történő bármely változtatást nem fogadja el. 

A McCain bármikor és bejelentés nélkül felmondhatja az Ön számára e Használati Feltételek értelmében biztosított jogosítványokat és jogokat, ha a saját megítélése szerint Ön megsérti az Ön és a McCain között e Használati Feltételek által létrejött szerződés bármely feltételét.  Megszűnéskor Ön az összes Tartalmat köteles megsemmisíteni, illetve a Webhely használatát megszüntetni.  

A felmondástól függetlenül Ön elfogadja, hogy e Használati Feltételek Önt továbbra is kötik a Webhely korábbi felhasználása, valamint minden Tartalom vonatkozásában, amelyet letöltött vagy amelyhez hozzáfért. 

Ezenkívül a Webhelyen szolgáltatott anyagokkal kapcsolatban semmilyen módon nem ígérjük, hogy az anyagok elérhetők lesznek az Ön számára.  A McCain bármely Webhelyét egészben vagy részben bármikor bejelentés nélkül megszüntetheti vagy megváltoztathatja. 

 

Személyiségi jogok és adatvédelem 

Ha és amennyiben a vonatkozó jogszabályok megengedik, a Globális Adatvédelmi Szabályzat szándékainak megfelelően Ön hozzájárul személyes adatok gyűjtéséhez, felhasználásához, terjesztéséhez és kezeléséhez.  Kérjük, hogy olvassa el Globális Adatvédelmi Szabályzatunkat, amelyből információkat szerezhet az Önt megillető adatvédelmi jogokról, valamint arról, hogy a McCain hogyan használja fel, teszi közzé, illetve kezeli a személyes adatait, amikor Ön a Webhelyet használja.  

 

A használati feltételekre vonatkozó különböző pontok​ 

A McCain e közzététel egyszerű aktualizálásával bejelentés nélkül bármikor módosíthatja ezeket a Használati Feltételeket, illetve az Ön és a McCain között általuk létrejött szerződést.  A változtatások a közzététellel válnak hatályossá.  Rendszeresen ellenőrizze, hogy a Használati Feltételeknek nincs-e újabb változata.  Ön köteles azonnal beszüntetni a Webhely használatát, ha bármely feltétel vagy bármely változtatás elfogadhatatlan az Ön számára.  A változtatások elfogadásának minősül, ha a jelen Használati Feltételek változásainak közzététele után Ön továbbra is használja a Webhelyet.  E Használati Feltételek csak a Webhely használatára vonatkoznak, nem vonatkoznak azonban a McCain valamely társvállalatával esetlegesen fennálló egyéb szerződésére.